Mivel rendkívüli figyelem és izgalom kísérte útján az Olympus E-P1 körüli pletykákat, azt hiszem semmi meglepő nincs Watanabe mondandójában, melynek lényege, hogy a közeljövőben számos MikroNégyHarmad szabványú kiegészítő bejelentése mellett több objektív (valószínűsíthetőleg fix pancake objektívek) illetve elektronikus kereső is érkezhet.
Watanabe beszámol egy készülő termékről, ahol szemben az E-P1-el, ahol a kompakt méretre gyúrtak rá, már egészen biztosan helyet kap majd az elektronikus kereső (EVF).
A méret a lényeg?!
Az mindenesetre tisztán látszik, hogy az Olympus is megpróbál az arany középút felé nyitni, vagyis legyen kicsi, kompakt is, de azért "tudjon is valamit", de legyen kicsit DSLR is, "normális" szenzormérettel, de mégse legyen böszmenagy.
Erre egyébként jó példa volt az E-420-as is, mely még mindig a világ legkisebb DSLR váza. Már ott is körvonalazódott, hogy az Olympus szeretne kompakt gép tulajdonosokat a DSLR világába csábítani. Ennek a "csábító trendnek" az egyik képviselője az E-P1, és majdan az utód is az lesz. Teszik mindezt azért, mert - ahogy Watanabe mondja - a leendő DSLR vásárlók közel 20%-a a méretekre hivatkozva veti el a tükörreflexes gép vásárlását, és marad a kompakt/bridge vonalon.
Objektívek? Pancake!
A várható objektíveket tekintve Watanabe annyit mondott, hogy a most megjelent 17mm F2.8 pancake objektív nagy valószínűséggel hasonló sikereket ér majd el, melyet az első pancake, a 25mm F2.8 is. Mivel ez utóbbi sikere még a várakozásokat is jócskán felülmúlta, így az Olympus követi ezt a vonalat...
*product planning manager