Két szem túl sok, egy meg minek. Örök igazság, de van rá ellenszer. A New York Egyetem művészeti professzora, Wafaa Bilal ugyanis megálmodta a harmadik szem projectet, mely december 15-én startol. A munkálatokat már megkezdték, nem is akárhogyan...
Bilal ugyanis azt találta ki, hogy a fejébe ültet egy kamerát, ami aztán a nap 24 órájában, 1 perces időközökkel felvételeket készít a látottakról. Bilal életét 1 éven keresztül rögzíti majd a szerkezet, technikai részleteket viszont nem közöltek. Nem tudjuk a felbontást, nem tudjuk milyen képe lesz a kamerának kevés fénynél vagy éppen éjszaka.
Amit tudunk, hogy kb. 2 inch (~5cm) a kamera átmérője, és keskenyebb, mint 1 inch (~2.5cm). A beépítő műtét sikeres volt, de arról megint csak nem írnak, hogy mi történik, ha esetleg meghibásodik a szerkezet, vagy mi lesz a kamera sorsa az 1 év elteltével.
Mindenesetre, ha már belevágott, akkor csak sok sikert és meghibásodásmentes 1 évet tudok kívánni. A project egyébként az egyetemen belül is megosztotta az embereket.
Szerintetek? Elmebetegség, vagy pedig valami olyat láthatunk így, amit amúgy máshogy nem, és így zseniálisnak is mondható?
Kíváncsi vagyok, mit alkotnak össze. Timelapse videó sanszos. Hasonló hosszabb távot felölelő timelapse videóból egyébként nekem a személyes kedvencem a The longest way című alkotás:
1:0 az elmebetegseg javara, ugyanis Bilal szervezete nem fogadta be az implantatumot. Eloszor antibiotikumos es szteroidos kezelesekkel probaltak atverni a szervezetet, de aztan vegul surgos mutettel el kellett tavolitani a harmadik szemet.
Aggodalomra semmi ok, az arc nem allt le, ugyanis a nyakara erositette (nem mutetileg, hanem ha jol ertelmezem, akkor egy heveder segitsegevel) a kamerat. Lehetett volna ezzel is kezdeni :P
Az új fejlesztéseknek köszönhetően lehetőséged nyílt összetett címke keresésre is. Ha például stop motion videókat keresel, de nem tudod, hogy hogyan vannak címkézve ezek a videók (pl. stop motion, vagy stopmotion), akkor a legegyszerűbb, ha az alábbi formulát használod:
stop motion|stopmotion
A keresés helyét is lehet szűrni, egyrészt a legördülő menüvel ugye, másrészt viszont a címkéken belül is lehetőséged van erre, méghozzá az alábbiak szerint:
blog:stop motion|stopmotion vagy video:stop motion|stopmotion
Ha kombinálni szeretnéd a címkéket, arra is van lehetőséged. Ebben az esetben a | helyett &-t használj. Ha például new york-i timelapse videókat keresel: