Idén tavasszal GfK Hungária adataira támaszkodva a 2009-es év egészét nézve még 37,5%-os darabszámbeli és 33,1%-os értékbeli visszaesésről számolhattunk be, ami 2010 első negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 20,4, illetve 16,1 százalékra csökkent. Az árak átlagosan 5,4%-kal erősödtek, de ez a szám valójában a teljes piac 72,5%-át kitevő kompakt piac mérsékelt árnövekményét mutatja. A DSLR szegmens változatlan ütemben, darabszámokat tekintve évi 35,9%-kal zuhant. Az értékesítés összegszerű adatait a 2009 első negyedévéhez mérten 30%-os áremelkedés kozmetikázza, így értékben „mindössze” 16,7% a visszaesés.
Mindeközben a kompakt kategóriában alig 3,8% volt az áremelkedés, ami még az évközi áfaemelés mértékét sem kompenzálja. A piacon ennek ellenére 19%-kal kevesebb kompakt fényképezőgép talált gazdára, így 15,9%-kal csökkent az importőrök ebből a kategóriából származó bevétele. A szegmensen belül a felbontás arány meglehetősen furcsán alakult. Az nem meglepő, hogy a 12 megapixeles és annál nagyobb felbontású gépek piaca kb. 20-szorosára nőtt, hiszen lényegében tavaly jelentek meg ezek a modellek, kiszorítva a piacról a 6-10 megapixeles gépeket. Ezen a területen az árcsökkentés is jelentős, közel 42%-os volt. Érdekes azonban a 4-5 megapixeles fényképezőgépek előretörése, ahol a piac a 48%-os árnövekedés ellenére háromszorosára nőtt.
A számokból jól látható, hogy a gyártók a mennyiségi elvárások teljesítése érdekében a kompakt piacon hajlandók akár kisebb veszteséget is bevállalni, amit a feltehetőleg kevésbé árérzékeny DSLR gépek vásárlói felé beállított irreális áremeléssel igyekeztek kompenzálni.
A kompakt kategória zoom szerinti eloszlásában az előző év első három hónapjához viszonyítva nincs jelentős elmozdulás. Az összes bevétel közel felét az 5x vagy annál kisebb zoomátfogású objektívvel szerelt gépek adják, míg a 10-15x zoomtartományú modellek felelnek a fennmaradó eladások további 24%-áért. Az 5-10x, illetve a 15x-nél nagyobb átfogású zoommal rendelkező kompaktok összesen adják a piac fennmaradó részét. Míg az év első három hónapjában ez az eloszlás már második éve változatlan, 2009 egészét nézve a piac kb. 5%-kal tolódik el a maximum 5x zoomos modellek irányába a legalább 10× zoomos gépek kárára.
Forrás: pixinfo.com